CSR Program

Budapesti kitelepülős CSR program

Hozz el egy szelet vidéki összefogást Budapestre – felelősen, fenntarthatóan. Programunkkor tardi asszonyok érkeznek hozzátok tradicionális matyó népviseletben, hogy veletek együtt készítsenek csigatésztát.

A vendégek megnézhetik, hogyan készül a tészta, majd maguk is besegítenek az asszonyoknak. Közben bepillantást nyerhetnek az UNESCO világörökség részét képező matyó kultúrába is – a hagyományos népviseleten és a tardi asszonyok lelkén, szeretetén keresztül elevenedik meg előttük ez a több száz éves örökség. A folyamatot végig kamerával dokumentáljuk – a közös munkától a tészta kiszárításán és kiporciózásán át egészen addig, amíg eljut a rászorulókhoz.

Ez a programunk tökéletes választás, ha a felelősségteljes gondolkodást nem csak kommunikálni, hanem kézzelfogható tettekkel is bizonyítani szeretnétek. A program végén a csapat megkapja a teljes folyamatot bemutató videót. Így azt is látják, hogy valóban jót tettek.

A program időtartama: 2-3 óra, kívánságra rugalmasan alakítható

FEDEZZ FEL EGY IGAZÁN AUTENTIKUS, FELELŐS ÉLMÉNYT!


Töltsd le a pdf-et